Fűtésszerelés: milyen szempontok számítanak?

Ki gondolná, hogy milyen szempontok számíthatnak fűtésszerelés során?

Egy barátom nemrég új lakásba költözött, pontosabban még nem költözött oda, csak megvette, és most a felújításával foglalatoskodik. Ezekben a munkálatokban én is segédkeztem neki – így jutott fülembe az a történet, amelyet ebben az írásomban szeretnék elmesélni Önöknek.

Mivel ez a barátom végzettsége szerint vegyészmérnök, és ennek megfelelően cseppet sem áll tőle távol a műszaki gondolkodás, az életteréül szolgálni hivatott tereknek nemcsak az esztétikai, hanem a műszaki kialakításába is bele tud és bele szokott is szólni. Így történt ez évekkel ezelőtt is, amikor annak a lakásnak a „birtokba vételekor”, ahol még jelenleg is él, alaposan számba vette a különböző fűtési módszerek előnyeit és hátrányait, és végül úgy döntött, hogy padlófűtés biztosítsa számára otthonában az akár mezítláb is gond nélkül átvészelhető téli hónapok luxusát.

fűtésszerelés budapest

fűtésszerelés

Aztán mivel ez a fűtési mód igen jól bevált neki, és a jó dolgokat nagyon könnyű megszokni, mi sem volt természetesebb, mint hogy következő lakásában is padlófűtést szereltessen be, vállalva a hagyományos, radiátoros fűtéshez képest fűtésszerelés szempontjából lényegesen nagyobb kihívást és az abból következő többletköltségeket. Ettől a kíhívástól már csak azért sem félt, mert az a statikus mérnök, aki annak idején a padlófűtési rendszert tervezte számára, most is elvállalta a tervezést.

A lakás gondos felmérése után három héttel el is készült a teljes statikai terv, amelynek a fűtésre vonatkozó részét a barátom megmutatta annak az ismerősének, akinek cégét a fűtészerelés feladatával megbízni tervezett. Az ismerős, egy-két kisebb jelentőségű pontot leszámítva, el is fogadta a tervet, és ezután a barátom elkezdte megszervezni a lakásban elvégzendő kőművesmunkák lebonyolítását, amelyek közül magasan a legnagyobb lélegzetű a födémnek a padlófűtés telepítéséhez való előkészítése volt, annál is inkább, mert többek között kb. tíz tonna salak második emeletről való lehordását és elszállítását is magában foglalta. Ebben a munkafázisban segédkeztem én a barátomnak (többedmagammal), mert azon túl, hogy ezzel hasznot hajtottam neki, és ő sem volt velem szűkmarkú, a folyamatos ülőmunka mellett nagyon rámfért már egy kis testmozgás.

Fűtésszerelés cikk folytatása