Péter segít: Érdemes levegő-víz hőszivattyúval fűteni

Érdemes levegő-víz hőszivattyúval fűteni?

Előnye, hogy tökéletes komfort érzetet lehet kialakítani vele, nyáron pedig hűteni is tudunk. Továbbá előny még az is, hogy helyben nem füstöl, de itt említenénk meg, hogy országos szinten ugyanannyi a füst kibocsátása, mint egy kondenzációs kazán esetén. Előny még az elektronikus gépeknél az is, hogy nem kell hozzá puffer ha meleg víz termelésre nem használják. Hátránya, hogy rengeteg villamosenergiát emészt fel, így ha mindenki áttérne a kompresszoros hőszivattyúra, és nem csak a tv, a világítás fogyasztaná az áramot, hanem a sokkal nagyobb teljesítményt felemésztő fűtések is, akkor rengeteg erőműre volna még szükségünk.

Itt merülhet fel a kérdés, hogy milyen energiát táplálunk majd be az új erőművekbe, melyek áramot adnak ki?

Legyen szén, amiből kevés van, porzik, füstöl. Fát? Mint említettük, abból is kevés akad. Legyen gáz? Már csak 100 évnyi van belőle. Akkor az atomerőmű mégiscsak jó irány lehet? A hagyományos atomerőművek helyett telepítsünk napelemes erőművet?

Utóbbi jó lehet, viszont télen szinte semmit sem képesek termelni. Ezért levegős hőszivattyúval történő fűtés nem tudna igazán elterjedni. Hátrány továbbá az is, az alacsonyabb hőmérsékletű – körülbelül 35 Celsius fokos – előremenővel működő rendszerekhez való. Itt megjegyzendő az is, hogy egy 12-es hőszivattyú, +7 Celsius fokos száraz levegőben, 12 kW-al képes fűteni, de télen a -15 fokban csak körülbelül 8,6 kW-tal, de azt is csak úgy teszi ha körülbelül -3 Celsius fok alatt már nem működtetjük, mint egy kondenzációs kazánt.

Legalábbis nálunk, mert Magyarországon az áram ára háromszorosa a földgázénak. Persze előny ha az áramszolgáltató olcsóbb hőszivattyús áramtarifával tud szolgálni, ott a hőszivattyú üzemköltsége meleg víz termelés nélkül, olcsóbb a kondenzációs kazánénál is. Hátrány továbbá az is, hogy nagyon sok gyenge minőségű és olcsó, és/vagy nem túl hosszú élettartammal bíró hőszivattyú van jelen a piacon, melynek kérdőjeles a megtérülési ideje, így egy igazán képzett szakember ilyen senkinek nem ajánl.

Viszonyítási alapként: Ha egy olcsó cipő csak 2 évet bírt ki, az nem nagy baj, viszont egy viszonylag olcsó hőszivattyú néhány évig működőképes, akkor kérdés, hogy az megéri-e nekünk?

Nézzük a pénzügyeket:

Egy vadonatúj, jó minőségű, teljesen elektronikus 12 kW-os mono blokk hőszivattyú, nettó, 1.400.000 Ft,

A hőszivattyú körüli egységek, csőrákötés, elektromosság, fagyásvédelem, 150.000 Ft,
Szerelési díjak, beüzemeléssel együtt nettó 150.000 Ft,
Felülvizsgálati és tisztítási költség átlagban évi 30.000 Ft,
Fűtési díj, normál áramtarifa mellett, 8,5 kW-os ház esetén évi bruttó 150.000 Ft.