Kazáncsere program újratöltve Magyarországon

A kazáncsere program újra indul

Idén 2 milliárd forintos keretösszeggel újraindul az Otthon melege program konvektorcsere alprogramja – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fenntarthatóságért felelős államtitkára tavaly a két ünnep között. Weingartner Balázs a minisztérium sajtótájékoztatóján a távirati iroda tudósítása szerint közölte, hogy a pályázat a költségek 60 százalékát fedezheti, egy háztartás vagy magánszemély legfeljebb 750 ezer forint támogatást kaphat.

Weingartner Balázs tájékoztatása szerint Háztartásonként több konvektor cseréjére is lehet pályázni. Egy készülékre legfeljebb bruttó 96 ezer forint igényelhető, az alprogram a cseréhez kapcsolódó beszerelést is támogatja – tette hozzá. – A támogatás – mint mondta – akár 15 ezer korszerűtlen készülék cseréjéhez is hozzájárulhat.

A pályázat a korszerű, legalább A energiaosztályú, programozható termosztáttal ellátott készülékek beszerzését és beszerelését támogatja. A részletes műszaki kiírásokat a februárban megjelenő pályázat tartalmazza majd – jegyezte meg az államtitkár. Mint mondta, az ITM a lakossági igények és a szakmai javaslatok alapján várhatóan további alprogramokat indít újra 2019-ben.

A helyiségfűtő berendezések egyik legelterjedtebb formája a konvektor, Magyarországon 3,3 millió készülék üzemel. Ez a szám tízszer nagyobb, mint az európai átlag, így hazánk igazi konvektor nagyhatalomnak számít, de sajnos a készülékek átlagéletkora 20 év körül mozog. A csereprogram tehát mindenképpen indokolt, csak az a kérdés, a leginkább érintettek képesek-e élni ezzel a lehetőséggel.

Gázszerelõ, fûtésszerelõ, vízszerelõ hivatkozások Budapestrõl

vízszerelõ Budapesten vízvezeték szerelõ duguláselhárítás budapesten vízszerelõ Budapesten fûtésszerelõ gázszerelõ budapesten blog víz-, gáz-, fûtésszerelõ budapest országos vízszerelõk gov vízszerelõ árak, gázszerelõ és fûtésszerelõGázszerelõ, fûtésszerelõ, vízszerelõ hivatkozások Budapestrõl