Digitalizált épületgépészet és a tudatosság fontossága

Digitalizált épületgépészet és a tudatosság fontossága

Ahogy magunkkal szemben is, úgy a házunkkal szemben is vannak igényeink. Egy új építkezésnél vagy felújításnál a tudatosság nagyon fontos. Előre meg kell tervezzük milyen igényeink lesznek és ennek fényében a többi szakiparral együttműködve kell eltervezni mindent. Először

Először szürreálisan hangozhat, de még az sem mindegy házban vagy lakásban, hogy a kanapét hova szeretnénk utólag tenni, illetve az sem, hogy melyik falra szeretnénk felakasztani kedvenc képünket. Már csak azért sem mindegy, mert mindkét konkrét eset befolyással van az épület hőleadására. A jövő fejlesztési irányvonala nemzetközi szinten is egységes.

A termékek gyártása szigorú célkitűzéseknek van kitéve. Ez felhasználói szinten nagyon gyors  és éles váltást jelent. Úgy tíz évvel ezelőtt a kazángyártók éves statisztikáját látva, megjelentek a kondenzációs gázkészülékek, új, dinamikusan fejlődő termék újdonságként. Itthon már évek óta nem lehet más gázkészüléket felszerelni egy újépítésű lakóházba a technikai követelmények szigorítása miatt. Ezeket a technikai követelményeket a hagyományos technológia már nem tudja kiszolgálni.

A tervezőasztalon a hőszivattyú már nem csak egy high-tech javaslat, hanem komoly alternatíva. Sőt a napelemes rendszerekkel, központi hőcserlős szellőztetővel, falfűtéssel és hűtéssel már kezd standardnek számítani.

Egészen biztos az, hogy azon épületgépész kivitelezők vagy mérnökök, akik 25+30 évvel ezelőtt tanulták meg a szakmájukat, egészen mást tanultak, mint amire ma szükség lehet a munkája során. Az elmúlt Hungarotherm óta egy digitális forradalom bontakozott ki az épületgépészeti termékek területén. A gyártók fejlesztését a fogyasztók megnövekedett igénye ösztönözte mely a digitális világ berobbanásának köszönhető.

Így ma már egy csaptelep fogyasztását is okostelefonról lehet elemezni. Vannak olyan berendezések melyek nem csak velük de egymással is képesek kommunikálni, és egy jól megtervezett rendszerben egymás hatékonyságát növelni. Három fő irányvonalra fokuszáltak a fejlesztések az elmúlt néhány évben az épületgépészet területén: energiatakarékosság, környezetvédelem, komfort (alacsony zajszint, távoli elérés, automatizálás).

Az új technológiák megjelenése nem csak a szakmát ösztönzik új szemlélet váltásra és folyamatos tanulásra, a felhasználói oldalon is új dolgokkal kell megismerkedni az eddigi megszokottól. Egy olyan házban ahol központi szellőztetés van, nem célszerű rendszeresen kitárni az ablakokat, nem az a megfelelő kazán ami a legnagyobb teljesítményű, hanem az amelyik a legalacsonyabb fogyasztás mellett is képes megfelelő hőmérsékletet biztosítani.

A falakat sem fúrkálhatjuk össze vissza,ha a falakban egy alacsony hőmérsékleten lévő falfűtés csövei futnak. El kell tudni fogadni, hogy a legtöbb energia már nem a fűtés, hanem a hűtésre használadó. Az okostelefonunk már képes minden eszközzel kommunikálni és okosszerelvények, energiatakarékos okosszivattyúk még azt is jelzik számunkra, ha csepeg valahol a csap a lakásban.

Ez mint akkor igaz, ha egy új házat építünk és van hozzá elég tőként, hogy alacsony üzemeltetésű energiatakarékos terméket választunk. Ezzel szemben sok hazai ingatlantulajdonos rendelkezik öreg, elhasznált készülékekkel, elavult rendszerekkel ahol a felújítás az alapkritériumok a modernizálás lehetőségeit korlátozzák. Itt talán még nagyobb kihívás és közös feladatunk, érdekünk az átállás és a reformok gyakorlati átvezetése.