Az Otthon Melege Program keretében, távfűtés korszerűsítésére 2 milliárd forintos támogatás

Itt az idő! Otthon melege Program

Az Otthon Melege Program keretében, távfűtés korszerűsítésére 2 milliárd forintos támogatási keretre lakásszövetkezetek és társasházak nyújthatnak be pályázatot 2019. szeptember 24 és 2020. március 31. között. Magyarországon még mindig körülbelül kétszázezer olyan lakás van, ahol egyedileg nem szabályozható a fűtés, ami a legpazarlóbb megoldás. A programban való részvétellel okos költségmegosztás alkalmazására és radiátorok cseréjére van lehetőség.

A vissza nem térítendő támogatás mértéke az elszámolható költségek 10-50 százaléka lehet, lakásonként maximum 350 ezer, pályázatonként maximum 75 millió forint. Fontos megemlíteni, hogy a teljes korszerűsítés érdekében a panelházak szigetelését és nyílászárócseréket is el kell végezni. Jelentős megtakarítást jelent a távfűtés lakásonkénti szabályozhatósága is.

Nézzük a számokat

Debrecenben egy 140 lakásból álló épület korszerűsítése még 2017-ben valósult meg.

A társasház négyemeletes, panel szalagház. Az eredeti rendszer egycsöves U rendszer volt, melynek korszerűsítése szükségessé tette a speciális szerelvények beépítését, ezzel a beruházási költségeket is megnövelte. A strangszabályzók minden egyes felszálló vezetékbe beépítésre kerültek, és az okos termofejeken kívül, folyadéktöltetes termosztatikus szelepek is. A radiátorok visszatérő ágába golyóscsapokat építettek, így könnyen és teljes mértékben elzárhatóak lettek. A hőleadóra rádióadós költségmegosztókat szereltek fel.

A korszerűsítést megelőző évben, 2016 októbertől decemberig terjedő időszakban 1859 GJ energiát használtak fel. A 2016-os év a 2017-nél hidegebb év volt, így annak érdekében, hogy tényleg egybevehető adatokkal számolhassunk, korrigálni kellett az értékeket. Amikor a fogyasztási értékeket korrigáljuk, akkor a hőmérséklet eltéréseket is figyelembe veszik, és egy tetszőleges vagy standard külső hőmérsékleti érték melletti értékre számolják át az adatokat. Ez alapján a korrigált érték 1523 GJ lett. Ezt a hőmennyiséget kell összehasonlítani a 2017-es téli adatokkal. Egy teljes fűtési szezont nézve a megtakarítás 762 GJ, ami több mint 20%-os spórolást jelent. Az egycsöves rendszereket tekintve ez nem mondható kiugró teljesítménynek. A hődíj meghatározott egységárral működhet, ami debrecenben úgy néz ki, hogy 1 GJ = 2893 Ft.

A fűtési szezon alatt tehát a 140 lakásos társasház több mint 2 200 000 forintot takarít meg, ami lakásonként 15 700 forintot jelent. A társasházon semmilyen más átalakítás nem történt, sem nyílászáró csere, sem szigetelés, csupán gépészeti átalakítás. Éppen ezért kell kihangsúlyoznunk, mert szakmán belül is sok vita van róka, érdemes-e egyáltalán a munkába belefogni, ha nem akarjuk az összes korszerűsítést egyszerre elvégezni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy valahol érdemes kis lépésekben elkezdeni.

Az anyagi források minden esetben végesek, tehát első körben oda kell fókuszálnia a beruházónak, ahol adott egységnyi összeggel a legnagyobb hasznot vagyunk képesek realizálni. A szigetelés és az ablakcsere még legalább ennyi megtakarítással jár, viszont a bekerülése körülbelül tízszerese a fűtéskorszerűsítésnek. Ha komplexen egyszerre zajlik a két felújítás, akkor 40-45 %-os megtakarítást is elkönyvelhetünk.

Főoldal Az Otthon Melege Program keretében, távfűtés korszerűsítésére 2 milliárd forintos támogatás

Gázszerelõ, fûtésszerelõ, vízszerelõ hivatkozások Budapestrõl

vízszerelõ Budapesten vízvezeték szerelõ duguláselhárítás budapesten vízszerelõ Budapesten fûtésszerelõ gázszerelõ budapesten blog víz-, gáz-, fûtésszerelõ budapest országos vízszerelõk gov vízszerelõ árak, gázszerelõ és fûtésszerelõGázszerelõ, fûtésszerelõ, vízszerelõ hivatkozások Budapestrõl